Színház

Médiatámogatóink:

Belépés

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja ide a fenti karaktereket, szóköz nélkül.

Békés Megyei Jókai Színház - Webmail belépés

Főszerepben a közönség Színitanház nyílt nap eorkshop

Együtt gondolkodást, együttes munkát jelent a színház falain belül ez az idegen kifejezés. A Színitanház és a Jókai színház tanárai- szakemberei azonban mindent elkövetnek, hogy csak a kifejezés legyen idegen, a színházban azonban március 7-én és 8-án otthonosan érezhesse magát az a szép számú tanuló jelölt, akik a Színitanház nyílt napján vesznek részt.

A Színitanház vezetői, Fekete Péter és Seregi Zoltán köszöntötték a Vigadóban azokat a fiatalokat, akik kacérkodnak a színház világának, mint hivatásnak választásával.
A délelőtt a színház üzemi részének felfedezésével telt, ahol a tanulók meglátogatták az ún. tárakat, ahol egy-egy produkció létrejöttének fázisaiba, részmunkálataiba kaptak betekintést.
A festő-, jelmezkészítő-, hang és fénytárak szakemberei rögtönzött bemutatókat tartottak munkájukról, éreztetve a résztvevőkkel a munkakörök szépségeit, de nem titkolva azok nehézségeit sem.
A workshop résztvevői most csoportokat alkotnak és a különböző szakirányoknak megfelelően elkezdik a közös munkát, amelynek kicsúcsosodásaként március 8-án (hétfőn) 14 órától egy előadást hoznak létre.
A fiatal művészpalánták ezúton is invitálnak mindenkit a bemutatóra. A két napos workshop központi témája a nemzetközi nőnapnak megfelelően, mi más is lehetne, mint: A NŐ!

 

 


H i r d e t é s

Webstat