Kattintson a részletekért!

Címlap

Image
Image

 

A gráci születésű, mindössze harminchat évet élt Werner Schwabot 1991-ben Ausztriában az év legjobb új drámaírójának, 1992-ben az év drámaírójának választották. Még két évig élvezhette a sikert. Mintha rövidre szabott életével azt igazolta volna, hogy nem csak a társadalom cinkus, embertelen és lehetetlen, hanem az emberi lét is.

Az Elnöknőket 1990-ben mutatták be, Bécsben.

A darabnak három női szereplője van. A három nő a rozoga tévén a Vatikánból közvetített adást nézi Erna, Grete és Mariedl Barátnők. Összezárva élnek, egymás kisszerű életébe belekényszerítve, egymás panaszfolyásától elfáradva és elundorodva, egymás semmitmondó életében tükröztetve a saját magukét. Négy fal közé zárva. Ez a négy fal azonban nem csak bezár, de kizár is – mégpedig a társadalmat zárja ki életükből az elvárásaival, a szabályaival, a fékeivel, a realitásaival együtt.

Dobó Kata, Kara Tünde, Bede-Fazekas Anna

Élnek. Egyikük egyfolytában erkölcsről prédikál az Elnök úr és a pápa mögé bújtatva véleményét. A másiknak gyakorlatilag csak a férfiakról van emléke, eddigi léte alfája és omegája a kapott és adott nemi öröm, jelene azonban már legfeljebb a púderpamacsolás. A harmadik kesztyű nélkül hárítja el a dugulást ott, ahol már a vécépumpa is csődöt mond – ő az, aki eltalálni véli magát Krisztus urunkhoz.

Dobó Kata

Álmod(oz)nak, mert mást nem tehetnek. Isznak hozzá, mert nem megy másként. Elképzelt szórakozóhelyen történeteket képzelnek el maguknak, és boldogok ezekben. Ketten férfiakkal táncolnak, szerelmes csókokat váltanak, a harmadik vécéket látogat sorra, mert abban leli föl a gyönyörét.

Bede-Fazekas Anna

A harmadik azonban belerondít a másik kettő álomvilágába, mintegy eldugítva ezzel a lefolyóikat...

Kara Tünde

 

AZ OSZTRÁK KULTÚRA HÓNAPJA
2009. DECEMBER
 
Werner Schwab:
ELNÖKNŐK
Fordította:
Szilágyi Mária, Parti Nagy Lajos

Erna KARA TÜNDE
Grete BEDE-FAZEKAS ANNA
Mariedl DOBÓ KATA
 
Zene: Joseph Haydn után szabadon Gulyás Levente
Súgó: Kiss Katalin
Ügyelő: Halász Péter
Díszlettervező: Mira János
Jelmeztervező: Rátkai Erzsébet
Díszlettervező-asszisztens: Csiffáry Zsuzsanna
Jelmeztervező-asszisztens: Kelle Jázmin
 
Rendezőasszisztens:
Kiss Katalin
 
Rendező:
 Szalma Dorotty
 
Próbakezdés: 2009. november 2.
Főpróbahét: 2009. november 27 – december 3.
Bemutató: 2009. december 4.

Jegyvásárláshoz kérjük válassza ki az esemény időpontját:

- 2009. December 04. Péntek, 19:00 - Elfogyott
- 2009. December 05. Szombat, 19:00 -
Jegyvásárlás
- 2009. December 08. Kedd, 19:00 -
Jegyvásárlás
- 2009. December 10. Csütörtök, 19:00 -
Jegyvásárlás

Porondszínház

Hírlevél

Évados műsor

Szarvasi Vízi Színház

Vendégkönyv

 

A Titkok Évada

Monte Cristo grófja
Csörte
Az öreg hölgy látogatása Antigoné
Varázsfuvola  

 

Plakátunk

Magyar Teátrum - színházi online

Színház.hu   Színitanház

  

Munkatársainknak

 

Belépés

Biztonsági kód
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja ide a fenti karaktereket, szóköz nélkül.

Partnereink