Címlap
Papageno a metróban

Gőzerővel folynak a Varázsfuvola című darab próbái a Békéscsabai Jókai Színház nagyszínpadán: Szalma Dorotty rendezésében, február 21-én mutatja be színházunk a mesevilágba ágyazott, gyerekeknek készülő Mozart-operát. Ám, hogy a felnőtt nézők se maradjanak ki a jóból, nekik a Papageno a metróban című Zalán Tibor-darab próbái kezdődtek el, mely szintén Szalma Dorotty rendezésében kerül színre.

 

 A készülő munkát egyelőre szinte teljes titok és homály fedi. A színpadi tér feltehetően egy metromegálló (lehet, -szerelvény), ahol, a feltételezhető cselekmény szerint, utazás közben találkozik férfi és nő. Egyikük egy Papagenót játszó madárruhás színész, a másikuk pedig a megállóban ücsörgő punk-lány. A történet állítólag a rendezőnő személyes élményéből indul ki, bár lehet, ez nem is olyan fontos. A néző az előadás során talán beleshet a kulisszák mögé is, felvillanásokra láthatja a Varázsfuvola Papagenoját megjelenítő operabariton színházi létezését, avagy, pechsorozatát tíztől kettőig. Annyit elárultak az egyeztető próbán az érdeklődőknek is az alkotók, hogy sokat fog énekelni a darabban a Papagenót alakító operaénekes és sok szerepben lesz látható a punk-lány.
Egy darab a budapesti születésű, Bécsben élő  Szalma Dorotty rendezésében, Zalán Tibor szövegével, mely sok szempontból kollektív alkotás lesz (a zongoránál Sági Balázs) –, Komáromi Anett és Kelemen Dániel kettősével. Lehet, hogy ritka színházi csemegében lesz ismét részünk?
A kérdés, persze, nyitva marad február végéig: hogy kerül a madárruhás Papageno a metróba? Akkor majd minden kiderül – talán.  A munka mindenesetre az egyeztető próbával, a nyilvánosság teljes kizárásával, elkezdődött…

00:00
00:00

Kattintson!

Porondszínház

Hírlevél

Évados műsor

Szarvasi Vízi Színház

Vendégkönyv

 

A Titkok Évada

Monte Cristo grófja
Csörte
Az öreg hölgy látogatása Antigoné
Varázsfuvola  

 

Plakátunk

Magyar Teátrum - színházi online

Színház.hu   Színitanház

  

Munkatársainknak

 

Belépés

Biztonsági kód
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja ide a fenti karaktereket, szóköz nélkül.

Partnereink