Az olvasópróbán túl, a bemutatón innen, ama sötétlő erdőben elkezdődött a szituációk gyakorlása.

A nézők ott lehetnek most is, amikor a színészek az első lépéseiket teszik meg afelé, hogy fogódzókat találjanak, közel kerüljenek szerepükhöz. Ott lehetünk, amikor bevetik az első ötleteiket. Ezeket még száz és száz fogja persze követni, és lesz közülük jócskán olyan, amit majd el kell vetni – lesz jobb, lesz más helyette, vagy egyszerűen csak feleslegesnek bizonyul egy-egy gesztus, mozdulat. Azt is ki kell még találni, ki mikor hol helyezkedjen el, hogyan lehet gazdaságosan és ötletesen használni a teret.

Kara Tünde, Jancsik Ferenc

Van, aki máris letéve a papírlapot, súgó segítségével próbál, más meg jobban ragaszkodik a nyomtatott verzióhoz. Lehet persze majd játszani a díszlettel is, akár kettős világot teremtve: egy (látható) kintit és egy bentit. Érkeznek a jelmezek, a színészek maguk is igyekeznek a megfelelő ruha kiválasztásában tevékenyen részt venni. És majd lesz a tervek szerint muzsika és kivetítő is, de ezek még valóban csak elgondolások, melyeknek valószínűleg majd holnap láthatjuk a gyakorlati megvalósulását.  

A közönség a próbán

Nem könnyű a játszók dolga, hiszen a csapatnak adatott darabban, ez egyre inkább körvonalazódik, senki sem az, aminek látszik. A szereplők ezért gyaníthatóan sok és nagy meglepetést okoznak majd a nézőknek. Az értelmezésben az író is segít a próba folyamán. Na, nem úgy, hogy beleavatkozna a dolgok menetébe, nem. A rendező és a színészek kérik ki a tanácsát, és a hallottak alapján ő valóban sokat is tud segíteni a játszóknak – például azzal is, hogy elmondja: nem annyira a konkrét hírről, a számlákról akart ő cikket írni, sokkal inkább az életünket uraló személytelenségről. Valamint arról, léteznek-e még olyan helyzetek, amikor a személytelenségünktől meg tudunk szabadulni.