Címlap
Olga Gonobolin
Magyarországon - csak pár napig!

Mesterkurzus egy papírművész, jelmeztervező, bábtervezővel

Olga Gonobolin

A Fiatal Színházművészetért Alapítvány által működtetett Színitanház - ahol színész, díszlet- és jelmeztervező asszisztens, valamint szinháztechnikus szakok indultak - az országban egyedülálló módon szervezi és biztosítja diákjai számára a gyakorlati képzést: neves hazai és külföldi szakemberek irányításával tanulhatnak mind a Békés Megyei Jókai Színház, mind a Békés Megyei Napsugár Bábszínház falai között.

A 2008/2009-es tanévben több modult is szervez az intézmény, melyek kuriózumok, és reményeink szerint nagy érdeklődésre tartanak majd számot.

Ennek első állomása egy egyedülálló szakmai work-shop, melyre szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt.

 

Olga Gonobolin tervezőnő Ukrajnából érkezik hozzánk, aki a khersoni művészeti egyetem tanára. A Jókai Színház egy következő darabjához tervezi a jelmezeket, tanít az iskolánkban, és emellett szakmai kurzust tart. Az elméleti rész mellett, természetesen, a gyakorlati munkára is hangsúlyt fektetünk: papírszobrokat, valamint papírból készült jelmezeket készíthetnek a workshop résztvevői.

Ezúton kínáljuk fel a részvétel lehetőségét - diákjaink mellett - valamennyi hazai színház érdeklődő munkatársának.

A kurzushoz teljes időtartamára tolmácsot biztosítunk.

A mesterkurzus időpontja: 2008. szeptember 29. - október 2.
Helye: Békés Megyei Jókai Színház.
Jelentkezési határidő: 2008. szeptember 26.

Részvételi díj: 5.000,-Ft/nap (a jelentkezők bármelyik napon bekapcsolódhatnak a workshopra)

Érdeklődni lehet
Lenkefi Deák Réka díszlet- és jelmeztervező tanszékvezetőnél:
06 - 20 - 2934738
www.szinitanhaz.hu

Ha eljön, mi felruházzuk - tudással!

Hamarosan érkezik hozzánk Elizabeth Friendship (a Costume and Textile Society Of Wales elnöke), neves angliai jelmezszakértő, aki könyvbemutatóval egybekötött kurzust tart.

2008.09.16

Porondszínház

Hírlevél

Évados műsor

Szarvasi Vízi Színház

Vendégkönyv

 

A Titkok Évada

Monte Cristo grófja
Csörte
Az öreg hölgy látogatása Antigoné
Varázsfuvola Papageno a metróban
Kép Kép

 

Plakátunk

Kép

Magyar Teátrum - színházi online

Színház.hu   Színitanház

Munkatársainknak

 

Belépés

Biztonsági kód
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja ide a fenti karaktereket, szóköz nélkül.

Partnereink

Kép
   
   

   
   
Kép
 
Kép