Kis kitérő arról, milyen érdekességek kerülhetnek elő egy próbafolyamat során. Zseniális okfejtés arról: honnan tudható meg, hogy a nő vagy a férfi otthon az úr?

A próba attól is próba, hogy ezer meg ezer anekdota előkerül. Olyan sztorik is, amelyeknek meglehet, semmi köze nincs a darabhoz, mégis: igazán mulatságosak, érdemes egy-kettőt felidézni közülük. Például azt, hogy milyen könnyű is megállapítani, hogy egy háztartásban a férfi vagy a nő az úr. Jancsik Ferenc szerint ehhez elég meglátogatni a lakás toalettjét: ahol hiába hajtjuk fel, mert rögtön visszacsapódik a vécéülőke, ott bizony fix, hogy nőuralom van. Aztán meg el lehet csodálkozni egy-egy szó jelentésén is. Hogy mit is takar az a kifejezés: konzumnő. Az egyik jelenlévő szerint a Vajdaságban ilyen fogalom nincs, csak a prostituált szó és foglalkozás létezik (jó, jó, nem ez a cizellált főnév, hanem egy másik hangzik el…). Újabb izgalmas kérdés: mi az a mononukleózius? Az alkalmi társulat közösen fejti meg a szöveg kínálta feladványt. És mindeközben sietni kell, nincs idő szaporítani a szót.



















































