Darvasi Ferenc vagyok, a „hármas számú csapat” blogírója. Az alábbiakban Hernyák György rendező és színészei felkészüléséről olvashatnak.

Minden tiszteletem azoké a színészeké, rendezőké és íróké, akik bevállalták a drámaversenyt. Ha az alkotóknak mindössze egyetlen éjszaka áll rendelkezésükre, hogy darab szülessen; ha a színészeknek és a rendezőknek másfél nap alatt kell az alapanyagból kész előadást gyúrniuk, elképzelhető, milyen nehéz feladatra vállalkoztak. Külön érdemes itt megemlíteni az egyik (Junior, a kettes csapat blogolója által is már említett) szerző esetét, akinek éjjel elszállt a szövege, ezért ő gyakorlatilag két darabot kellett, írjon néhány óra leforgása alatt – ami már önmagában is megér egy díjat. Persze az ilyesfajta fesztiváltól nem világmegváltó drámák születését várjuk, egészen más a néhány napos összejövetel célja. Hernyák György rendező pénteki nyilatkozatában találóan fogalmazott erről: „A hangsúly nem a komolykodáson lesz, gondolom én. Jó, hogy összejöttünk, érezzük jól magunkat, ez a lényeg.” És ha a színházi csapat jól érzi magát a próbák alatt, régi tapasztalat, hogy abból olyasmi születhet, ami a nézők számára is pozitív élményként jön át.

1. próba

Azért sem véletlenül említettem Hernyákot, mert én az általa rendezett előadás (a szerző személyét egyelőre nem árulhatom el…) próbáit blogolom. A vajdasági rendező a hármas csapatot kapta a darabhoz: Fehér Tímea, Gulyás Attila, Jancsik Ferenc, Kara Tünde, Katkó Ferenc és Szalay Krisztina színészeket. Heves cigarettázás közepette kezdődött az olvasópróba. A cigarettázóknál is hevesebb, széles gesztusokkal, temperamentumosan instruáló Hernyák György már úgy érkezett a próbára, hogy olvasta a reggelre elkészült darab szövegét. Volt is rögtön néhány fontos észrevétele. Javaslatokat tett rá, hol kellene esetleg húzni a mondatokból, hogyan lehetne kicsit kisarkítani a figurákat. Egy-egy új személy belépésénél azon nyomban adott néhány instrukciót a színésznek, nagyvonalakban hogyan is lehetne elképzelni a szerepét. Sokat nem óhajtanék elárulni a születendő előadásról, annyit azonban mondhatok, hogy egy amolyan reality show-szerű művilágról lesz benne szó, ahol az emberek olyannyira gépiesek már, hogy igazán nincs nagy különbség köztük és a körülöttük lévő tárgyak, automaták közt. Az első próba célja a szöveg végigolvasása és az alapvető értelmezési ív megszülése volt – az ilyenkor szokásos kisebbfajta kétségbeeséssel, hogy mi is lesz ebből, hiszen nyakunkon a bemutató. „Előbb-utóbb kialakul valami – vagy nem”- mondta önironikusan egy problémásabb szituációt lezárva Hernyák. Persze kétségbeesés nincs, majdcsak minden a helyére kerül. Aztán persze már a próba végére kezdett kialakulni egy gondolati fősodor, amelyre majd fel lehet építeni a többi próbát és az előadást. Nemsokára folytatom.