Kattintson a részletekért!

Címlap
Hobo után kurucok a porondszínházban

BEOL.HU | Két látványos, zenés darabot is ígért a közönségnek erre az évre a Békés Megyei Jókai Színház Porondszínháza. Az új játéktéren először a Hobo dalszövegeire építő Circus Hungaricust mutatták be, május 12-én este viszont színre kerül a másik nagy produkció, a Csínom Palkó is.

A próbák már javában folynak, ám mint megtudtuk, az új darabnak már csak a címe maradt ugyanaz, mint a 2008—2009-ben játszott Csínom Palkónak. Az irodalomban eddig hat változata ismert ennek a műnek, a Jókai színház most megalkotta a hetediket.

Greifeinstein János rendező fejében született meg az új történet, Zalán Tibor író segített megformálni a jellemeket. Mindketten kiváló ismerői a kuruc kornak, épp ezért annyi biztos: e kor legismertebb nótái, a népzene és a néptánc elmaradhatatlan eleme lesz a produkciónak.

Ebben a békéscsabai Balassi Néptáncegyüttes, Szokolay Dongó Balázs, Ferenczi György és a Rackajam segíti a társulatot. Az új történetnek megfelelően, új felállásról is döntenie kellett a színháznak. Így a Békés megyei szimfonikusok vagy a korábban beharangozott Megasztár-díjazott, Tóth Gabi nem lesz része az előadásnak. Szerepet kap viszont a humor, a romantika és interaktivitás.

Forrás: BEOL.HU

00:00
00:00

Porondszínház

Hírlevél

Évados műsor

Szarvasi Vízi Színház

Vendégkönyv

 

A Titkok Évada

Monte Cristo grófja
Csörte
Az öreg hölgy látogatása Antigoné
Varázsfuvola  

 

Plakátunk

Magyar Teátrum - színházi online

Színház.hu   Színitanház

  

Munkatársainknak

 

Belépés

Biztonsági kód
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja ide a fenti karaktereket, szóköz nélkül.

Partnereink