Mert milyen figyelmes gesztus átvinni a szomszédnak a számlákat, amelyeket a címzett a pokolba kívánna. Na, itt most kialakul a háttér boncolásának lehetősége.

Vajon ki a faluban az erős ember? Apu mi legyen? Benzinkutas? Doktor? Vadászbolt tulajdonos, akinek puskája is van? A magam részéről az állatorvosra szavaznék, de ez még nem merült fel, én pedig szubjektív pártatlansággal a csőrömben, csöndben maradok. Amúgy kezd komoly mozgás kialakulni a kettes próbateremben, a televíziós stábok úgy fűzik itt át magukat egymáson, mint tevék a tű hegyén. (Ez szándékolt képzavar volt)

Szóval zsufi van. A nézők is be-bekukkantanak. Aranyosak, bejönnek, és szép hangosan köszönnek a színészeknek, a jelenet közepén, mert tisztelettudó emberek laknak errefelé. Remélem, nem veszik zokon, hogy a színészek verejtékkel koncentrálva benne maradnak a figurában. A jelenetek lassan őrlődnek, mint liszt a malomkövek alatt, de ugyanaz a feltartóztathatatlan brutális precizitás is kódolva van a próbafolyamatba. Nincs elnagyolás. Egyetlen részletet sem ugranak át, mondván: majd visszatérünk még rá. Tege rendező (Tóni) ötödször, hatodszor is nekifut ugyanannak a villanásnyi jelenetnek, amíg mindenki azt nem mondja, ez megvan. Befutnak a jelmezek is. Fábián Ági, Petrovszki Árpi kaján mosollyal veszik elő, a zsákokból a ruhakincseket. Az eddig civilben próbáló színészek egy bizonytalan, behatárolhatatlan, a hatvanas évek bélyegimádatát a hajdani Limara spray-k dobozainak színvilágával ötvöző színvilágba vegyülnek.

Csomós Lajos művészúrnak sajnos tetszenek a lányok ebben a megjelenésben, de ő is érzi, hogy ennek mélyén komoly problémák feszülhetnek. Egyelőre bizonytalan benne, hogy akar-e róla beszélni. Tarsoly Kriszta nagyon szeretne egy sárga gumicsizmát. Nem elképzelhetetlen, hogy megszerzik neki, addig is a susimelcsik és műanyag otthonkák káprázatába szédül a szegény bloggoló tekintete.