Címlap
A drámaíró verseny résztvevői III.: Gobby Fehér Gyula

Gobby Fehér Gyula próza, dráma- és hangjátékíró Brestyánszki Boros Rozáliával egyetemben a Vajdaságból érkezett a drámaíró versenyre

 

 

 

Gobby Fehér Gyula

 

A tekintélyes életművel rendelkező vajdasági alkotó 1943-ban született Bácsfeketehegyen, jelenleg Újvidéken él. Élete összefonódott a rádiózással és a televíziózással. Volt az Újvidéki Rádió ifjúsági műsorának újságírója, a Belgrádi Televízió és az Újvidéki Televízió szerkesztője, utóbbinak műsorigazgatója is. De az Ifjúság című lap főszerkesztő-helyettesi és a Tartományi Oktatási és Kulturális Minisztérium miniszterhelyettesi pozícióját is betöltötte egykoron.
Prózát, drámát és hangjátékot ír. Egyik kritikusa így ír róla: „nem állt mögötte soha senki (…) nem tartozott klánokhoz, írói csoportosulásoktól függetlenül alakult gazdagnak mondható pályája, próza- és drámaírói tevékenysége.” 1970-ben a Fórum színműpályázatán harmadik helyezést nyert A budaiak szabadságával, 1980-ban megkapta a Szirmai Károly Irodalmi Díjat elbeszéléseiért. 1982-ben második lett a Fórum regénypályázatán a Testek és álmok című művével. Leghíresebb prózai műve a 8 éven át írott, 101 elbeszélést tartalmazó Újvidéki dekameron sorozat 4 kötete: a Tekergők, A sötét árnyéka, A tűz közeléből és a Meglepnek más arcok.
Drámái (A budaiak szabadsága, Vallatás, Bűnös-e a Szél?, Duna menti Hollywood, A hajó, Az angyal álma) a Vallatás című kötetben jelentek meg. A zöld hajú lány című rockoperája széles körű sikert aratott. Darabjait elsősorban a szabadkai Népszínházban és az Újvidéki Színházban mutatták be, de volt magyarországi premierje is. Az Újvidéki Rádió több hangjátékát sugározta, közülük a Statisztikusokat a rádió M Stúdiójának a színpadán is bemutatták. Gobby Fehér az egyike azoknak az alkotóknak, akiknek a tevékenységével a 60-as évekig a messze a próza és líra mögött kullogó dráma is önálló útra kelt, magas színvonalúvá vált a Vajdaságban.
 

00:00
00:00

Porondszínház

Hírlevél

Évados műsor

Szarvasi Vízi Színház

Vendégkönyv

 

A Titkok Évada

Monte Cristo grófja
Csörte
Az öreg hölgy látogatása Antigoné
Varázsfuvola Papageno a metróban
Kép Kép

 

Plakátunk

Kép

Magyar Teátrum - színházi online

Színház.hu   Színitanház

Munkatársainknak

 

Belépés

Biztonsági kód
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja ide a fenti karaktereket, szóköz nélkül.

Partnereink

Kép
   
   

   
   
Kép
 
Kép