Kattintson a részletekért!

Címlap
Fekete Péter elnök lett

BEOL.HU | Fekete Pétert választotta elnökéül hétfői, Budapesten megtartott testületi ülésén a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete. A Békés Megyei Jókai Színház direktora saját teátruma, társulata munkájának elismeréseként fogja fel a kitüntető címet.

— Azért fontos ez a döntés, mert nem rólam szól, hanem a Jókai színházról — hangsúlyozta kedden Fekete Péter. — Figyelik a munkánkat és elismerik a fejlődést, a teljesítményt. Ha rendet kell tenni valahol, azt ránk bízzák. A színház, a társulat, a dolgozók érdeme, hogy bizalmat kaptam. Amit az elmúlt két évben elértünk, az országos jelentőségű, és a legfontosabb, hogy az egész szakma figyeli a munkánkat.

A tisztújító közgyűlésen, Kaposvár kivételével, valamennyi színház képviseltette magát. A korábbi elnök, Halasi Imre miskolci igazgató lemondását követően az elnökséget Tasnádi Csaba, a nyíregyházi direktor látta el.

A leköszönő elnökség beszámolóját a közgyűlés nem fogadta el, majd elkezdődött a voksolás az új elnökség összetételére. Először a négy elnökségi tagot választották meg, utána ők az elnököt.
Az új elnökség feladata a társaság alapszabályának, működési rendszerének átvizsgálása, a művészeti törvényhez való igazodás előkészítése.

BEOL.HU - Niedzielsky Katalin

00:00
00:00

Porondszínház

Hírlevél

Évados műsor

Szarvasi Vízi Színház

Vendégkönyv

 

A Titkok Évada

Monte Cristo grófja
Csörte
Az öreg hölgy látogatása Antigoné
Varázsfuvola  

 

Plakátunk

Magyar Teátrum - színházi online

Színház.hu   Színitanház

  

Munkatársainknak

 

Belépés

Biztonsági kód
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja ide a fenti karaktereket, szóköz nélkül.

Partnereink