Kattintson a részletekért!

Címlap
Fehér Babák a Stúdiószínházban

HÍR6.HU | Néhány éve létezik egyfajta műhelykapocs a Pesti Magyar Színiakadémia és a Békés Megyei Jókai Színház Színitanháza között. Az elmúlt héten a békésiek, szerda este pedig a fővárosi végzősök mutatták be a megyeszékhelyi teátrum Stúdiószínházában a vizsgamunkájukat.

100603_sziniakademia004.jpg (m)
Nagy Barbara (még több fotó)

Az előadásunkat Cseh Tamás-Bereményi Géza dalaira építettük fel, amit Iglódi tanár úr szerkezetbe rendezett - mondta Kovács Gábor Dénes.

A végzősök osztályvezetője aláhúzta: nem kifejezetten az eléneklésén van a hangsúly, hanem inkább azon, hogy a növendékek a színészi eszközökkel hogyan próbálják megjeleníteni ezeket a mini drámákat.

És az is nagy kérdés volt - folytatja Kovács Gábor Dénes -, hogy ezek a huszonéves fiatalok miképp rezonálnak ezekre a zenékre, hiszen némelyik Cseh-Bereményi szám már túl van a harmincon is.

Az előadás egyik extremitása az, hogy a jól ismert gitár - amely mentálisan-fizikálisan kötődik az előadóhoz - helyett végig a zongora kíséri a sanzontörténeket, s így nagyobb teret ad a színésznek.

S amíg egy musicalben az ember énekel, táncol a partnerrel, addig itt egyedül áll ki, és ebben a műfajban nagyon kevés ilyen produkció született. Többek között az egyik ilyen Cseh Tamás - fűzi hozzá Kovács Gábor Dénes.

KOMÉDIA (Cseh Tamás-Bereményi Géza). Előadták: Agatics Antal; Endrédy Gábor; Horváth Csenge; Kékesi Gábor; Losonci Krisztina; Nagy Barbara; Nánási Ágnes; Orlik István; Rédei Roland; Tóth Gabriella valamint Varga Zsuzsanna. Zongorán közreműködött: Puskás Péter. Tanársegéd: Incze József. Osztályvezető: Kovács Gábor Dénes. Osztályvezető- és rendezőtanár: IGLÓDI ISTVÁN.

Such Tamás

Forrás: HÍR6.HU

00:00
00:00

Porondszínház

Hírlevél

Évados műsor

Szarvasi Vízi Színház

Vendégkönyv

 

A Titkok Évada

Monte Cristo grófja
Csörte
Az öreg hölgy látogatása Antigoné
Varázsfuvola  

 

Plakátunk

Magyar Teátrum - színházi online

Színház.hu   Színitanház

  

Munkatársainknak

 

Belépés

Biztonsági kód
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja ide a fenti karaktereket, szóköz nélkül.

Partnereink