Kattintson a részletekért!

Címlap

Miként az elmúlt években úgy idén is Gálaműsorral zárja az évadot a Békés Megyei Jókai Színház társulata. A színház nagytermébe várja közönségét a teátrum, hogy az elmúlt és szakmai és közönség sikereit együtt ünnepelhessük meg.

A Békés megyei közönség emellett megtudhatja, szavazatával kinek is ítélte oda a Békés Megye Színművésze díjakat, amelyekért idén is három kategóriában szálltak ringbe a színészek. A folytatásban szakmai zsűri dönt a Gálfy gyűrű-díj sorsáról - ezért is izgulhatnak páran - és talán kevésbé látványos, de ugyanannyira fontos, hogy a színház kiadja a Legjobb háttérmunkáért díjat is munkatársai közül valakinek.

A díjakat Fodor Zsóka adja át.

A díjkiosztó közben a műsorban a közönség részleteket láthat az Edith és Marlene című, idén többszörösen díjnyertes zenés színpadi játékból, Kara Tünde, Tarsoly Krisztina, Csomós Lajos részvételével. Fellép még Gulyás Levente és zenekara kiegészülve Szente Évával. Részletek lesznek láthatók –hallhatók a Lili bárónő című operettből; Göth Péter, Simon Boglárka, Presits Tamás, valamint Iván-Gál Judit előadásában.

A Gálára jelképes, mindössze 500.- Ft-os jegyárral ülhetnek be mindazok, akik szeretnének egy jó hangulatú estet a színházban tölteni és megtisztelik a társulatot tapsukkal. Várjuk Önöket, tartsanak velünk 11-én, pénteken este 19 órától!
 

Porondszínház

Hírlevél

Évados műsor

Szarvasi Vízi Színház

Vendégkönyv

 

A Titkok Évada

Monte Cristo grófja
Csörte
Az öreg hölgy látogatása Antigoné
Varázsfuvola  

 

Plakátunk

Magyar Teátrum - színházi online

Színház.hu   Színitanház

  

Munkatársainknak

 

Belépés

Biztonsági kód
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja ide a fenti karaktereket, szóköz nélkül.

Partnereink