„Fáraók uralkodtak, papok döntöttek háború és béke kérdésében. A legyőzöttekre halál vagy rabszolgaság várt. Aida, a gyönyörű etióp királylány, egy háború során fogságba esik, és beleszeret Radamesbe, az egyiptomi seregek vezérébe. A hadvezér és a rabszolgalány titokban akarja tartani szerelmét, azonban Amneris, a fáraó lánya, Radames menyasszonya, rájön a titkukra.”
Az Aida című opera Verdi egyik legnépszerűbb műve, a mindent elsöprő halálos szerelemről.
Az AIDA musicalváltozatát Elton John és Tim Rice írta meg. A 2000-ben elkészített zenés művet a Brodwayn mutatták be, és azóta csaknem ezerkilencszázszor játszották. Az előadás zsúfolásig telítve látványos elemekkel, a fantasztikus, megdöbbentően kreatív díszletek előtt komoly koreográfiákkal találkozhat a nézősereg.
Nagyon intenzív időszak ez a színészeknek és a másod-harmadéves színészhallgatóknak, színházunkban ugyanis elkezdődtek a darab táncpróbái. Mivel a produkció táncos része embert próbálóan nehéz, a táncos elemek elsajátításában segítségükre van Szakál Attila koreográfus, elismert táncpedagógus. Mindig van az emberben egyfajta várakozás – tudtuk meg tőle – és itt, Békéscsabán, úgy érzem, nagyon gyorsan tanulnak, jó alapanyagból dolgozhatunk. A táncosaimnak – miközben a testük gyötrődik – figyelniük kell még a mozgásra, irányra, a ritmusra, a dalszövegekre is. Mindeközben a lelkük egy méterrel előrébb jár, kint a közönségnél...
Az ismert operából készült musical előadást a Porondszínházban mutatja be a Jókai Színház, 2009. május 8-án, az Evangélikus Udvarban.



















































