Címlap
A hetvenkedő megérkezett

A Békés Megyei Jókai Színház 2010/2011-es évadában év végéig repertoáron tartja, Plautus: A hetvenkedő című komédiáját, Nemcsák Károllyal, Márton Andrással és Tege Antallal a főbb szerepekben. A július 7-én tartott szakmai bemutató már sikeres volt.

Korántsem szokványos, hogy a nyár közepén premierről számolhatunk be, a Jókai színház épületében ráadásul a próbák mellett a szomszédban épülő-szépülő Ibsen ház építési munkálatai is zajlanak, azonban a körülményektől függetlenítve magukat lendületesen próbált a társulat. Eddig. A hetvenkedő című komédiával a társulat már a nyári színházakat is meglátogatja, a Jókai színházban végzett munka tehát hamar gyümölcsözőre fordulhat. Réczei Tamás rendező, az ókori darab átiratát is átíratta, de a mű mondanivalója már sértetlenül át vészelte az elmúlt két évezredet, most is megtartotta lényegi mivoltát. A poénokat és a zongoristát (Gulyás Levente) most nem lelőve, annyit elárulhatunk, hogy a fiatal rendező egy képzeletbeli film-színházba helyezte játékterét, ahol a vetítővásznon innen és túl varázslatos dolgok történnek, miközben a nyelvi utalások Shakespeare-től Adyn át Csiky Gergelyig, időnként Rejtő Jenői mélységekbe vezetnek minket. A hetvenkedőt, vagyis Hetvenit Nemcsák Károly alakítja, míg szolgáját Puruttyát Tege Antal, a szomszédot, Kanmanust Márton András formálja meg az előadás során. A női szakaszt sem feledve, Bagzilikum szerepében Bányai Ágota látható, Orginát és Muffiát a két szerfelett tisztességes ku barátnőt Komáromi Anett és Liszi Melinda alakítja. Az előadás résztvevőiként Csomós Lajos Csetlevics szerepében komédiázik, míg Gulyás Attila Mamluszként igyekszik kis noteszével követni a rafinált Puruttya cseleit a történet során. A próbaidőszak Békéscsabán ezzel a bemutatóval átmenetileg lezárult. Augusztusban Kecskeméten, majd Pécsváradon is nyári színházi műsorszámként kerül bemutatásra a Jókai színház előadása, amely a tapasztalatok begyűjtése  után nyeri el végleges formáját a hazai színpadon. Az őszi békéscsabai bemutatóra plusz díszletelemeket készít Mira János, a jelmezek - Petrovszki Árpád munkái - azonban változatlan formában tárulnak majd a nézők szeme elé. Kedves nézőink, addig is tekintsék meg a mű előadásán készült fotókat galériánkban.

00:00
00:00
Kapcsolódó Hír

Porondszínház

Hírlevél

Évados műsor

Szarvasi Vízi Színház

Vendégkönyv

 

A Titkok Évada

Monte Cristo grófja
Csörte
Az öreg hölgy látogatása Antigoné
Varázsfuvola Papageno a metróban
Kép Kép

 

Plakátunk

Kép

Magyar Teátrum - színházi online

Színház.hu   Színitanház

Munkatársainknak

 

Belépés

Biztonsági kód
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja ide a fenti karaktereket, szóköz nélkül.

Partnereink

Kép
   
   

   
   
Kép
 
Kép