Címlap
„Szlovák és magyar irodalom Szlovákiában” – irodalmi est a Stúdiószínházban

A Körös Irodalmi Társaság szervezésében a teátrum szlovák hónapjához kapcsolódóan tegnap este ankétra várták az érdeklődőket „Szlovák és magyar irodalom Szlovákiában” címmel a stúdiószínházban.

 

 

Az est házigazdája, dr. Elek Tibor irodalomtörténész elsőként Maruzsné Sebó Katalin (a Bárka friss számában megjelent) tanulmányát méltatta, amely az újabb kori szlovák irodalom alkotóit, esztétikai törekvéseit mutatja be, különös tekintettel a drámairodalomra.

Az este további részében a vendégül hívott szlovákiai magyar irodalmárok beszéltek a szlovák és magyar irodalomról.

Tóth László József Attila-díjas költő, a mai kortárs szlovák irodalom legismertebb, jellegadó szerzőit ajánlotta a publikum figyelmébe, valamint ismertette az általa szerkesztett és idén megjelent Szlovákiai Magyar Írók Arcképcsarnoka című munkáját. A válogatás száz írót, költőt mutat be, áttekinti a szlovákiai magyar irodalom teljes történetét, az 1920-as évektől napjainkig. A kiadvány száz kisplakátot tartalmaz, egyik oldalán az író portréjával, másik oldalán pedig az életrajzi adatokkal, a szerző munkásságának bemutatásával.

Hodossy Gyula költő, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke a szlovákiai írószervezetekről, valamint a szlovák és a magyar irodalom közötti kapcsolatokról beszélt. Szó esett arról, hogy mi az írószervezetek szerepe napjainkban, hogyan alakultak az irodalom kommunikációs lehetőségei a rendszerváltást követően, és hogy mik lehetnek a kisebbségi literatúra feladatai napjainkban.
Az Opus című szlovákiai magyar folyóirat képviseletében Vida Gergely mutatta be a szeptemberben indult lapot. Elmondta, hogy a folyóiratot a SZMÍT azzal a céllal alapította, hogy szélesebb körű publikációs lehetőséget biztosíthasson tagjai számára. A kortárs líra egyik kiemelkedő teljesítményeként számon tartott Rokokó karaoke című könyv szerzője, Vida Gergely azt is elmondta, hogy a 2010-es évfolyamtól kezdődően mellékletekkel is bővül majd a lap, szemlézni kívánja például a szlovákiai magyar irodalmi médiumok teljes termését.

Az irodalmi est, amelyen üdítően sok középiskolás vett részt, felolvasással zárult. A következő összejövetelre december 7-én kerül sor, ahol Gömöri György (London) költővel találkozhatnak az irodalombarátok.
 

00:00
00:00

Porondszínház

Hírlevél

Évados műsor

Szarvasi Vízi Színház

Vendégkönyv

 

A Titkok Évada

Monte Cristo grófja
Csörte
Az öreg hölgy látogatása Antigoné
Varázsfuvola Papageno a metróban
Kép Kép

 

Plakátunk

Kép

Magyar Teátrum - színházi online

Színház.hu   Színitanház

Munkatársainknak

 

Belépés

Biztonsági kód
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja ide a fenti karaktereket, szóköz nélkül.

Partnereink

Kép
   
   

   
   
Kép
 
Kép